„Teljesen meg voltam elégedve, minden anyagrésszel elegendő mennyiségben foglalkoztunk. Ha valamilyen kérdés merült fel, arra szinte mindig kimerítő választ kaptunk. Jó volt, hogy minden órán volt számonkérés, így rá voltunk kényszerítve arra, hogy óráról órára tanuljunk. Az órák jó hangulatban teltek.” - Brieger Eszter
„Látszódott, hogy nagyon érti a dolgát. Órákra mindig felkészült, minden kérdésre tudott válaszolni, mindent tudott az anyaggal kapcsolatban. Segítőkész volt, elvárta, hogy felszólaljunk, türelmes volt. Nagyon szimpatikus volt.” - Lotz Bence
Nagyon-nagyon szerettem hozzá járni. Végig érezni lehetett a színvonalat és a felkészültséget az óráin. Nagyon tetszett, hogy minden témakörre egyforma hangsúlyt fektetett és a számára kevésbé kedvelt témaköröket is ugyanolyan lelkesedéssel oktatta. Ezzel arra motivált, hogy nagyon sok energiát fektessek az utált témakörökbe, amiket végül egészen megszerettem. A felkészülés során segített, hogy rengeteg érettségis feladattal látott el minket, így tényleg kialakíthattuk a megfelelő gondolkodást. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy nem csak a feladat megoldásaival dobálózott, hanem kifejtette az okokat. Emiatt a témakörök közt felfedezhettük a folyamatosságot és rendszert. Az óráit lendületesnek, hatékonynak és humorosnak írnám le. (Hoang Thuan Kylie)
Faragó Tanár Úr mindent biztosított számunkra, hogy a lehető legjobban készüljünk fel a vizsgára. Az órák mindig jó hangulatban teltek, sok plusz információt is szereztünk. A minden órás számonkérések szükségesek voltak és jelentősen hozzájárultak a megfelelő felkészültséghez. Sok feladattal, képpel találkoztunk az év folyamán és így kevéssé érhetett meglepetés a vizsgán. Mindig jó volt bemenni az órákra. Köszönöm. (Szabó Eszter)
A Tanár úr mindig a lehető legproduktívabban tartotta az órákat, intenzív, hasznos és átfogó előkészítőt tartott nekünk. (Penderik Sára)