Ismerősök ajánlották, elért eredmények alapján.
(Kiss-Mihály Blanka)
Azt éreztem hogy ez a legjobb megoldás a felkészülésre.
(Bálint Huba)
Biológia
Mindkét tanárnőt csak ajánlani tudom bárkinek, aki a biológia iránt érdeklődik, és érettségire készül. Felkészültségük az egekben, sokszor sikerült is ezzel lenyűgözniük. Kedvesek és humorosak, jól kezelik a diákok megnyilvánulásait. A segédanyagaik, prezentációik kiválóak, amelyhez külön pozitívumként kiemelném a korrekt, felkészült számítógépes ismereteiket is. Biológia tantárgyból példaképeimmé váltak a tanárnők, és utólag is köszönöm szépen a munkájukat! (Szántay Pál)
Az órák felépítése logikus és következetes volt, mindkét tanárnőnél átlátható, jól tanulható jegyzetet tudtunk készíteni. Mindkettejüknek egyedi stílusa van, a tanítási eltérésektől függetlenül viszont gördülékenyen ment az anyag befogadása. Az iskolai fakultáció helyett/mellett két évig jártam ide felkészítőre, mind biológiából, mind kémiából. Egy biztos tudásra alapuló jó érettségi eredményt szerettem volna, ezt pedig maradéktalanul meg is kaptam.
(Pálfi Fruzsina Karina)
Felkészültek, kedvesek, segítőkészek voltak. A számonkérések nagyon hasznosak voltak év közben. Érdekesen adták át az anyagot.
(Kiss-Mihály Blanka)
Nagyon kedves volt és segítőkész, imádtam az óráira járni, mert iszonyat érdekesek voltak.
(Zsíros Anna)
Számomra a tanárnők felkészültsége, közvetlensége, segítőkészsége lenyűgöző volt. Számomra elképzelhetetlen volt szeptemberben, hogy a teljes biológiát hogyan lehet megtanítani egy év alatt, de minden belefért az előkészítő idejébe. Az órák remekül fel voltak építve, bár az igaz, hogy nagyon kellett sietni az anyaggal, de így legalább végig 100%-os figyelemmel kellett jelen lenni. A kiadott segédletek, a classroomba feltöltött anyagok rendkívül sokat segítettek. Szerettem, hogy mindig lehetett kérdezni, valamint, hogy a fogalmazásainkat is kijavították. Mindkét tanárnő rendkívül kedves, megértő és lelkesítő volt. Nagyon jó páros!
(Karádi Virág)
Nagyon érdekesen, részletesen tanított, így egy percig sem unatkoztam az órákon, ezért jól el lehetett sajátítani a tananyagot, és utána otthon elég volt egyszer átnézni azt, amit vettünk. A tanár úr elég sok házi feladatot adott, de mindig végig kérdezett minden feladatot, hogy érthető volt-e a megoldás a megoldókulcsból, ha pedig valami kérdés akadt, szépen, türelmesen, rendesen elmagyarázott mindent. Az órák hangulata is remek volt, a tanár úr sok vicces, humoros történettel dobta fel az órákat, illetve jópofa példákkal magyarázott el egyes anyagrészeket, amelyek nehezebben voltak érthetőek. Az órai fegyelemmel sem volt probléma, a tanár úr határozottsága, jó kiállása, rendkívüli magyarázóképessége mindenki tiszteletét kiérdemelte, és mindenki odafigyelt az órára. A tanár úrban a valaha ismert egyik legjobb tanáromat látom. Nagyon örülök, hogy hozzá járhattam.
(Gábor Dániel)
Más szemszögből mutatta be a biológiát. Nagyon alaposan adta le a tananyagot. Különösen jó volt ,hogy sokan mertek (köztük én is) kérdezni, és ezáltal kialakulhatott kommunikáció a tanárral. Személy szerint ez nekem nagyon fontos volt.
(Eördögh Réka)
Rendkívül érdekesen és türelmesen magyarázott el mindent az egész év folyamán, nem találkoztam még olyan tanárral, akit ennyire érdekelt volna, hogy diákként értjük-e az elhangzottakat, nagyon élveztem az óráit!
(Németh Anna)
Fizika
Életem legjobb fizika órai voltak
(Aklán György)
Őszintén zseniális volt! Minden órát élveztem. A Tanár úr hatalmas szakmai tudással rendelkezik és rendkívül érdekfeszítően és mélyen tudja átadni. Rendkívül hasznos volt sokféle feladatot és megoldási technikát látni.
(Fülöp Kata)
A tanár úr mindig felkészült volt, nagyon jó a tanítási módszere, ezért is tudtam jól felkészülni az érettségire. A feladatok amiket összeválogatott, széles skálán gyakoroltatták az adott anyagot; az emelt szintű feladatokon túl az opcionális versenyfeladatokkal mélyebben lehetett megérteni az adott témát. Az órák hosszúak voltak, de a tanár úr könnyedsége és érdekes példái miatt gyorsan eltelt az idő.
(Schel Ábel)
Kémia
A legjobb, eskü!! Nélküle az egész esélytelen. Kutrovácz Tanárurat köreinkben félistenként tiszteljük.
(Dancs Levente)
Segített újra felkelteni a kémia iránti érdeklődésemet és humorával, előadásmódjával a három és fél óra kemény kémia tanulást is élvezetessé tette.
(Uracs Zsuzsanna, ő is Kucós)
Tanár Úr előadásmódja és az általa hozzátett egyéb információk, érdekességek minden órán végig fenntartották a figyelmemet. A számolási módszerei egyszerűek, de nagyszerűek. Poénjai mindig könnyedebb atmoszférát kölcsönöztek az óráknak.
(Havasi Bercel)
Bár az iskolámban nagyon erős és jó kémia tanárom volt, akit nagyon szerettem, mégis úgy éreztem, hogy szükséges ez a 4 óra szombatonként, hogy meglegyen a kellő motiváció a plusz felkészüléshez.
(Dernovics Eszter)
A Tanár Úr óráin mindig jól éreztem magam, sok év után először érdekelt igazán a kémia. Minden óra érdekes volt, jó érzéssel jártam be. Nagyon sokat tudtam fejlődni, a Tanár Úr tanítási stílusa nálam sikeres volt.
(Bencsik Boglárka)
Tanár úr nagyon nagy szakmai tudást tudott átadni, megmutatott kémia és biológia közötti összefüggéseket. Ha valami nem volt érthető, a legegyszerűbben próbálta elmagyarázni, hogy mindenki megértse. Ha volt egyéb kérdés, lehetett hozzá fordulni, és mindenkinek segített külön-külön.
(Fekete Julianna)
Szerettem volna bekerülni az ATE-ra, és az ismerősöm mesélte, hogy itt van egy tanfolyam, és a tanár aki tartja az tök jó fej.
(Simon Sarolta)
A tanár úr humora, fiatalos lendülete, érdekes, mindig összeszedett előadásmódja, szakmai tudása és az érdeklődés felkeltése egy egyébként szerintem nehezen tanítható tantárgy kapcsán nagyon nagy elismerést és hálát keltett bennem felé.
(Stefán Lilla)
Történelem
Hugli tanár úr rendkívül sok információval és részletes tudással rendelkezik tantárgyát tekintve, látszik, hogy szenvedélyesen szereti munkáját. A felkészülésemben segített, hogy átismételhettem az anyagot még egyszer.
(Gáspár Lili Laura)
Rendkívül felkészült, a tananyagot élvezetesen előadó tanár, akinek a lelkesedése az általa tanított tantárgy iránt rögtön átragad a hallgatóságára. Az pedig, hogy a kimaradt órákat akár két diák kedvéért is képes volt estébe nyúlóan pótolni, mindent elárul a tanár úr elhivatottságáról. Úgy éreztem, hogy a saját iskolám nem tud kellőképpen felkészíteni az emelt töri érettségire, mivel nagyon kevés időnk maradt a rengeteg anyagra, ami hátramaradt a 12. tanévre.
(Veszprémi Jakab)
Érettségi felkészítő tanfolyamok
EGÉSZ ÉVES, KOMPLEX FELKÉSZÍTÉST NYÚJTÓ TANFOLYAMOKAT INDÍTUNK AZOK SZÁMÁRA, AKIK TUDJÁK, HOGY A FELKÉSZÜLÉST IDŐBEN KELL ELKEZDENI.